2017. május 6., szombat

Más emberek vs. Kimci, avagy random furcsaságaim #1

Sziasztok, nép, az ünnepélyes visszatérésem után rögtön jöttem is, és megírtam ezt a cikket, mert ez már elég régóta fogalmazódik bennem.
Rólam köztudott tény, hogy mindenkivel, de tényleg mindenkivel szemben, akik azt vallják magukról, én tényleg tökéletes furcsa vagyok.
Most néhány szituációt hozok, amiben azt mutatom meg, hogy miben is különbözök én egy normális embertől.
Jó szórakozást, és ne felejtsd el megírni, ha neked is vannak furcsaságaid.

1. Képes vagyok a bundás kenyeret tejföllel, kechuppal és hagymával enni. Igen, így együtt.
2. Rengeteget erősítek magamtól, és már tiszta izomagy lennék, ha nem ennék meg naponta nagyjából hetvenezer kalóriát.
3. Senkit sem a normális nevén mentek el a telómba, ez megmagyarázza azt, hogy miért vannak olyan nevek, hogy Jól lakott óvodás, Észlény, Csikóm és még sorolhatnám
4. Ha valaki a barátaimat bántja, annak egy sniccerrel vágom ki a szemét, majd dugom fel a segglyukába. Csak úgy mondom.
5. Ha valaki az öcsémet bántja, az ne számítson ilyen kíméletes dolgokra, mint az előző. Ezt is csak úgy mondom.
6. Szeretem azt mondani, hogy csak úgy mondom.
7. A barátaimmal a világ leghangosabb és leggyerekesebb emberei vagyunk
8. Ezért az iskola fele utál minket, a másik fele meg imád.
9. Mindenkiről és mindenről álneveken beszélünk, azért gyakran hangzik úgy egy mondat, hogy "epernek megint megint megmálnázta az oldalát kalap, remélem nem kutyák"
10. A szerelmeim 95%-a kitalált, híresség vagy nem is ismer.
11. Képes vagyok megenni egyben egy egész derelyét. Csak úgy mondom.
12. Csak úgy random rákacsintok emberekre, hogy zavarba hozzam őket
13. Rohadt sokat káromkodok, ettől függetlenül általában ha írok mindig átfogalmazom ezeket a szavakat.
14. Kedvenc szavaim a tárgy, a borz, a galamb és a vízszintmérő.
15. A barátnőmmel olyan imprókat nyomunk le néha, hogy fel kell jegyeznünk, hogy milyen személyeket és helyeket találtunk ki.
17. Ugyanezzel a barátnőmmel képesek vagyunk a tér kellős közepére leülni ás úgy beszélgetni, vagy órákon keresztül körbe-körbe sétálgatni.
18. Általában megkérdezik tőlem, hogy hogy lehet ennyit beszélni. Simán.
19. És azt is, hogy hogy lehetek ilyen vékony, ha nem fogyózom. Edzek. Sokat.
20. Utálom, ha kivesznek valamit a kezemből, hogy majd ők viszik. Mert, b...meg olyan ki.... gyengének tűnök, aki nem bír el egy rohadt szatyrot?
21. Már emlegetett barátnőmmel gyakran adjuk ki magunkat egy párnak ha valakit le akarunk koptatni.
22. Az osztályban ha filmekről van szó, és filmes pasikról, mindenki: DiCaprióóóóóóó Én: Amerika Kapitáááány (zárójelben: Ő az enyém. Csak úgy mondom)
23. Rendszeresen telefirkálom a karomat, komplett tetoválóművésznek érezve magam.
24. Ha kosarazunk, vagy tulajdonképpen bármit csinálunk, egy mély, tüdőből érkező üvöltéssel közöljük elhivatottságunkat a barátnőimmel. Emiatt az alsóbb évfolyamokból jó néhányan félnek tőlünk
25. Csak zenére vagyok képes írni. És csak jó zenére.


Első körben legyen elég ennyi, azt hiszem még legalább három ilyen adag van készülőben, de csak szép lassan adagolva kapjátok.
Kimciiii

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése